A juta (Corchorus), más néven CALCUTTA-KENDER, hindi nyelven PÁT (Corchorus), a hársfafélék (Tiliaceae) családjába tartozó növénynemzetség és a fajok textiliparban hasznosított rostja. A nemzetségbe két termesztett növényfaj, a fehér juta (C. capsularis), valamint a Tossa és a Daisee fajtákról ismert C. olitorius tartozik. Az utóbbi rostja háncsrost, azaz a héjkéreg belső szövetéből származik. A jutarostból durva, erős, tépésálló, olcsó csomagolóanyagok, ill. kötelek készülnek, ezeket a mezőgazdaságban és az iparban egyaránt használják. Magyarországon jutából készül a zsákvászon.
A jutát az ókor óta termesztik Bengáliában, India (és a mai Banglades) területén. A nyers juta kivitele az indiai szubkontinensről nyugatra az 1790-es években kezdődött. A jutarostot eleinte főleg kötelek készítésére használták. 1822-ben a skóciai Dundee városában kezdték meg az ipari méretű fonalgyártást, és a város hamarosan az ipar központja lett. Indiában 1855-ben indult meg a jutafeldolgozás; az ország kettéválásakor (1947) a jutaföldek nagy része Kelet-Pakisztánhoz (ma Banglades) került, ahol új feldolgozási központok létesültek. Az indiai szubkontinensen kívül Kínában és Brazíliában termesztenek jutát. A legnagyobb nyersrostimportőrök közé Japán, Németország, Belgium és Franciaország tartozik.
A juta valószínűleg az indiai szubkontinensről származik, egyéves, lágy szárú növény, átlagos magassága 3-3,6 m. Szára hengeres, és kb. férfiujj vastagságú. A rostjáért termesztett két faj hasonló, mindössze toktermésük alakjában, növekedési habitusukban és rostjuk jellemzőiben különböznek egymástól. A legtöbb fajta jó vízáteresztő képességű homokos vályogtalajt, meleg, nedves - a növekedési időszakban legalább havi 75-100 mm csapadékú - éghajlatot igényel. A növény levelei világoszöldek, hosszuk 10-15 cm, szélességük 5 cm, szélük fűrészes, hegyes csúcsban végződnek. Apró, sárga virágai vannak.
A juta rostjai a kéreg alatt, a szár központi, fás részét körülvevő rétegben helyezkednek el. A kéreghez legközelebb lévő rostok általában a szár egész hosszában végigfutnak. A jutaültetvényt rendszerint a virágok lehullása után, de a toktermések teljes érése előtt aratják. Ha a jutát ez előtt vágják, a rost túl vékony, ha a magvak érése után, a rost erős ugyan, de elveszíti jellegzetes fényét.
A rostokat ragadós anyagok tartják össze, ezeket meg kell puhítani, fel kell oldani és ki kell mosni ahhoz, hogy a rostok a szárból eltávolíthatók legyenek. Ennek érdekében aratás után a kévékbe kötött szárat tavak vagy patakok vizébe helyezik, és kövekkel vagy földdel lenyomatják. 10-30 napig tartják a víz alatt, ezalatt az ott élő baktériumok lebontják a rostokat összetartó anyagot. Az áztatás után a szár gyökeres végét lapátokkal sulykolják, ettől a rostok fellazulnak, és elválnak a szártól. Ezután a szárat a gyökérhez közel eltörik, és a rostköteget kirántják a szárból. A rostot mossák, szárítják, válogatják, osztályozzák és bálázzák, majd hajón jutaüzemekbe szállítják. A malmokban a rostokat olaj, víz és emulgeálószerek hozzáadásával puhítják, majd elkészítik a fonalat. A folyamat kártolásból, nyújtásból, előfonásból és fonásból áll, eközben elválnak egymástól az elemi rostok, és párhuzamosan rendeződnek, a keveredés hatására egyenletes színűvé, erősségűvé és minőségűvé válnak, majd erős fonallá sodródnak össze. Miután a fonalat megfonták, kész termékekké szőhető, köthető, sodorható és a szövet varrható.
A jutát sokféle árucikk készítéséhez használják. A jutaszőnyeg és az imaszőnyeg Keleten éppoly gyakori, mint a jutafonákú szőnyeg világszerte. A juta legnagyobb felhasználási területe a zsákvászonkészítés. A jutazsákokat gabona, zöldség, gyümölcs, liszt, cukor, állati takarmányok és más mezőgazdasági termékek szállítására és tárolására használják. A jutarostokból zsinórokat és durva köteleket egyaránt készítenek.
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/juta.html