Mák, termesztett (Papaver somniferum)

Papaver somniferum

Mérgező

Népies neve: közönséges mák

A mák a mákfélék (Papaveraceae) családjába tartozik. Régóta termelt kultúrnövényünk, melynek termése a mákszem. Eredete még nem tisztázott, egyes források szerint őshazája lehet Afganisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán. A hazai éghajlat alatt kiskertekben termelhető. Kékesszürkén hamvas növény. Lándzsás-tojásdad, szabálytalanul fogazott levelekkel, felső levelei szárölelőek. A 3-6 cm hosszú szirmok fehérek vagy ibolyaszínűek, az alapon sötétebb folttal. Csupasz, többé-kevésbé gömbölyű toktermésén 5-12 barázda található. A magok fajtától függően fehérek, szürkék vagy sötét ibolyaszínűek.

A kiskertekben a mákot a mákszemért termelik, melynek szürete általában a nyár végére esik. A gyógyszeripar viszont a mákgubót hasznosítja.

A mák termése és a felvágott termés levegőn szárított tejnedve, az ópium igen gazdag alkaloidokban, főleg morfinban, kodeinben, narkotinban és papaverinben, amelyek fontos gyógyszerek alapanyagai. Az alkaloidok mind a zöld, mind pedig a száraz mákgubóból kinyerhetőek.

Jelentőségét tekintve a máktok a vegyipar számára sokkal fontosabb alapanyag, mint a mákszem. A gyógyszeripar számos készítményben hatóanyagként alkalmazza a gyomor-bélrendszer, az epe és húgyutak görcsét oldó papaverint, a köhögéscsillapító narkotint és kodeint, valamint az erős fájdalomcsillapító hatással rendelkező morfint.

  A görögök és a rómaiak mézzel keverve fogyasztották a mákot.

A mák zöld termésének megvágása után képződő tejnedve, az ópium több mint két tucat alkaloidot tartalmaz.

Kabay János, gyógyszerész nevéhez fűződik a mákgubóból való hatóanyagok kivonásának kidolgozása (1931).

Az egyiptomiak a zöld mák nedvét gyógyszerként alkalmazták különféle fájdalmak csillapítására.

A magyar nyelvben sokféle szókép kapcsolódik a mákhoz: a mákszem például a kicsinység mértéke, a rosszcsont gyerekeket pedig "mákvirágnak" hívják.

Régen a gyerekeket zöld mákgubóból készített főzettel, mákonnyal altatták. Szerencsére ez már régen nem divat, hiszen az elcsendesedő gyermek sokszor hatóanyag-túladagolás miatt soha többé nem ébredt föl.

Hippokratész már i. e. 460 említi.