Rorschach-teszt

Kép forrása
http://blogol.hu/pikz/Dalila/rorschach_inkblots.jpg
Leírás szerzője
KÖRINFO

A tesztet Hermann Rorschach svájci pszichiáter fejlesztette ki az 1920-as években. A teszt 10 táblából áll, melyeken tintafoltok láthatóak. 5 táblán fekete, 2 táblán fekete és piros foltok vannak, 3 tábla többszínű. A táblák az egész világra kiterjedően egységesek, így biztosítható a tesztek eredményeinek összehasonlíthatósága bármely más hasonló vizsgálat által adott tapasztalatokkal. A vizsgálatot nem pszichiáter, hanem erre kiképzett pszichológus végzi, aki először elbeszélget a vizsgált személlyel, majd elmondja neki a vizsgálat lényegét és hozzákezdenek a teszthez. A pszichológus a vizsgált személyt arra kéri, hogy egyenként minden táblát vegyen kézbe, nézze meg, és mondja el, hogy miket lát a foltokban, azok egésze vagy egy-egy része mit juttat az eszébe, a pszichológus ezeket a válaszokat feljegyzi. Amikor minden tábla sorra került, újra átnézik azokat, és a vizsgált személy meg is mutatja, hogy melyik általa megnevezett dolgot a tábla melyik foltjában látja. A vizsgálat nagyjából egy órát vesz igénybe.

A vizsgált személy jellegzetes aggodalma, hogy „rossz” választ ad. Ilyen nem létezik, minden válasz értékes és hasznosítható, nincsenek előre kiválasztott, jónak tekintett válaszok, nincs semmi közvetlen elvárás. A pszichológus a válaszok különféle jellemzőit egy bonyolult, sok tapasztalatot kívánó módszerrel összegzi, és a beszélgetés során leszűrt megfigyelésekkel egyesítve készíti el írásos véleményét. A vizsgálat a vizsgált személy különféle személyiségjegyeit, azok egymáshoz viszonyított súlyát térképezi fel, a szakember számára tájékozódási alapot adva egy további, részletesebb vizsgálathoz, esetleg a terápia kiválasztásához. A teszt eredménye nem „ítélet”, hanem egy vázlatos személyiségrajz, amelynek az érvényességét és pontosságát a szakember más módszerekkel is ellenőrzi.

A teszt értékelésében az avatalan személy által vártnál kisebb a jelentősége a táblán látott alakok leírásának, megnevezésének. A teszt nem hasonlítható az „álomfejtés” néven ismert játékhoz, annál ez jóval több tényezőt vesz figyelembe, értékelésének technikáját pedig hosszú kutatómunka alapozta meg. A vizsgálatnak szerves része a pszichológus és a vizsgált személy közötti folyamatos kapcsolat, a beszéd, ezért a teszt automatizált, írásban vagy számítógéppel kitölthető változatainak a diagnosztikai értéke kétségbe vonható.

A kvantitatív értékelés során öt kategóriát vesznek figyelembe: lokalizáció (a válasz az egész foltra értendő, vagy annak csak egy részére vonatkozik), a determinánsok (a folt alakja, színe, árnyékolása vagy mintázata váltotta-e ki a választ), a tartalom (a válasz mit képvisel) a gyakoriság (mennyire gyakori vagy eredeti az adott válasz) és az ún. különleges reakciók (a vizsgálati személy helyzetre adott reakciói).

A kategóriák alapján többféle pontrendszert alakítottak ki, melyek közül kevés bír valóban jó bejósló érvényességgel, ezért a legtöbb pszichológus az értelmezés során a saját benyomásaira, illetve a vizsgált személy teszthelyzetre adott általános reakcióira (nyitott, versengő, elhárító, együttműködő) hagyatkozik inkább.

Szerző által felhasznált források